| Na ilyen sem volt még! |
|
Ma sikerült megtalálnia Veszprémben a legnagyobb birkának, akivel csak összefutottam majd három éves szélvédős pályafutásom alatt. Megállt nálam a kopasz, szemüveges okostojás és az autóból kipattanva megkérdezte, mennyiért javítok meg egy sérülést a szélvédőjén. Mivel már javítva volt (majdnem tökéletesen), én mondtam, hogy "Bruttó 5000, de ez már meg van javítva." -"Na ne szórakozz velem, múlt héten kaptam!" Mire én: -"Azt kötve hiszem, mert látod, a közepén már be is sárgult a ragasztó, amit nem fedtek be rendesen." De én ne magyarázzam meg, mert azt ő most kapta és biztos nem javíttatott! Ez így ment egy darabig, végül úgy felidegesített a "hozzáértésével", hogy már nem is erősködtem, csak közöltem, br. 5000, de ezt nem tudom javítani. -"Ja, miért nem ezzel kezdted, hogy nem tudod megjavítani." Na itt elborult az agyam, és kezébe nyomtam egy szórólapot, hogy nézze meg a weboldalunkon, miként is néz ki egy sérülés javítás előtt és után, majd beültem a kocsiba, mert éreztem, a következő pillanatban megütöm. Több ezer javítással a hátam mögött és egy országos hálózatot irányítva eléggé sziven ütött, hogy még én nem értek hozzá, én vagyok a hülye és amatőr, mert nem húztam le ötezer pénzzel (persze semmivel sem lett volna jobb). Ehhez hasonló Zalaegerszegen történt, mikor egy huszonéves suttyó leállt velem flegmán vitatkozni: "Ne magyarázzam, hogy a repedést is meg tudom javítani", persze hasonló stílusban köptem oda én is: "Magyarországon 94', amerikában 83'-óta bármilyen hosszút, kisfiam!" Még a nője is kiröhögte az anyósülésről. Könyörgöm, miért küldeném el, saját pénzem ellensége vagyok? A szomorú az, hogy mások jól megvágták volna, de én erre képtelen vagyok. Talán mert többet ér a becsületem és a jó hírem. Sajnos a szórólapot visszadta, de remélem magára ismer, ha mégis ide keveredik és talán rájön, hogy nagyon rossz embert talált meg magának. |
| < Előző | Következő > |
|---|

